Új bölcsőde épül Dunavarsányban

Dunavarsány Város Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be az „Önkormányzati tulajdonú bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztésének támogatása Pest megyében” című pályázati felhívásra, amelyre 480 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert.

A város vonzó célpont a beköltözők számára, hiszen a település környezetében jelentős logisztikai és multinacionális cégek telepedtek meg. A településen elmúlt tíz évben több mint 16%-al nőtt a gyermekek létszáma, és egyre fontosabb feladat lett egy bölcsődei intézmény megépítése.

A beruházás megvalósítási helye: Dunavarsány, 3702/1 hrsz

A projekt során új négy csoportszobás, 48 férőhelyes bölcsőde épül. A beruházás egyik fontos eredményeként Dunavarsány Városa által nyújtott szolgáltatások szélesebb körűvé válnak, a város népességmegtartó ereje javul. A tervezett épület földszintes lesz, a gyermekek nevelését 14-16 fős személyzet fogja végezni. Az épület földszinti nettó beépített alapterülete 675,41 m2. tervezett zöldfelületi aránya 62,81%, a játszóudvar területe 1279,41 m2.

A projekt a Pénzügyminisztérium támogatásával valósul meg. A támogatás forrása a Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtott célzott pénzügyi költségvetési támogatás a Pest megyei fejlesztések előirányzatból.

A projekt kezdési dátuma: 2021.05.05.
Tervezett befejezése: 2023.09.30.
A beruházás kivitelezője a KINAMÉ Építőipari Kft.