Tájékoztatás
a Budapest-Belgrád vasútfejlesztés tárgyában


Korábban már tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Dunavarsány Város Önkormányzata a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése tárgyában leírta javaslatait és észrevételeit a tárgyban illetékeseknek, továbbá részletes tájékoztatást kért a beruházásról a 2018. június 8. napján és 2019. április 29. napján kelt leveleiben, valamint 2019. augusztus 22. napján hivatali kapun keresztül megküldte észrevételeit a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya előtt folyamatban lévő „Budapest-Belgrád vasútvonal hazai szakaszának fejlesztése – Előzetes konzultációs” eljárásához, mint érintett.

Tájékoztatásul az alábbiakban közreadjuk a fent hivatkozott levelezésünket a kapott válaszokkal együtt, valamint az előzetes konzultációs eljárásban adott észrevételeinket.

Ismételten és nyomatékosan felhívjuk a figyelmet arra, hogy az előzetes konzultáció dokumentációján túlmenően egyéb hivatalos és megerősített információkkal tárgyi beruházásról jelenleg nem rendelkezünk, amikor azok rendelkezésre fognak állni, azonnal tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot.

Dunavarsány Város Önkormányzata
Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybevételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. BŐVEBB TÁJÉKOZTATÓ
Elfogadom Elutasítom