Megújul a városi kommunikáció

Megújul a városi kommunikáció

Februárban döntött városunk képviselő-testülete az önkormányzati kommunikáció megújításáról. Ennek része az intenzívebb jelenlét a közösségi médiában, illetve a Dunavarsányi Napló átalakítása. Ezekkel a feladatokkal egy helyi médiavállalkozást bízott meg a testület dr. Szilvay Balázs vezetésével, aki 2006 és 2014 között már szerkesztette a Naplót. Elmondása szerint a cél, hogy a lakosok mindenről gyorsabb és részletesebb információt kaphassanak a jövőben.

Újdonság lesz az online fogadóóra, amivel városunk polgármestere és alpolgármesterei jelentkeznek havi rendszerességgel a város Facebook oldalán. Önkormányzati oldalunk közvetíti majd a Lakihegy Rádió stúdiójában készülő beszélgetést, amihez bárki hozzászólhat és kérdezhet élőben, tervezetten mindig a képviselő-testületi ülés utáni napon (először március 11-én) 19 órai kezdettel.

A kétoldali kommunikációt segíti a FB oldal üzenetküldési lehetősége, ahol a felvetett problémára vagy kérdésre egy erre delegált munkatárs igyekszik majd kielégítő választ adni.

Megújítás után áttekinthetőbb lesz a dunavarsány.hu néven elérhető városi honlap, és új „köntösbe bújik” a Napló is. Az önkormányzati lap ezentúl mindig a hónap első hetében kerül a postaládákba. 16 oldalon, vékonyabb papíron és mindig friss tartalommal készül, amelyben ezután is helyet kapnak az önkormányzati hírek mellett a civil szervezetek és egyházak cikkei, de érdekes riportokkal is találkozhatnak az olvasók.

Összességében egy nyitott, interaktív kommunikáció veszi kezdetét, amely befogadó lesz a lakosság építő jellegű észrevételeire is.