Tájékoztató a 2019. szeptember 9-én Pál László, a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. vezérigazgatójával folytatott tárgyalásról

Szeptember 9-én kaptunk időpontot Pál László úrtól, a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. vezérigazgatójától, hogy a Budapest-Belgrád vasútépítési beruházással kapcsolatban egyeztessünk. A megbeszélésen rajtam kívül még Bóna Zoltán, és Pánczél Károly parlamenti képviselő urak is részt vettek. A szóbeli tájékoztatást kértem írásban is megküldeni részemre azzal, hogy az érintett települések hiteles információt kapjanak a beruházás jelenlegi állapotáról.

Gergőné Varga Tünde
polgármester

TÁJÉKOZTATÓ:

Tisztelt Polgármester asszony!

Ezúton is köszönöm látogatását, a közös találkozón megbeszéltek alapján az alábbiakban foglalom össze.

Évtizedek óta a legnagyobb összefüggő vasútépítési beruházás lesz a 150-es vasúti fővonal Soroksár és Kelebia országhatár közötti fejlesztése. A fejlesztés ún. EPC konstrukció keretében (Engineering, Procurement and Construction) fog megvalósulni, ami azt jelenti, hogy a tervezést és a kivitelezést egyetlen szerződés alapján végzi a nyertes konzorcium.

A tervezés és engedélyeztetés várhatóan két évet, a kivitelezés pedig három évet vesz igénybe. Fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy az EPC szerződés csak a Projekt finanszírozását jelentős részben biztosító hitelszerződés aláírását követően lép hatályba.

A hiteltárgyalások még folyamatban vannak, ebből adódóan egy későbbi időpontban várható az EPC szerződés hatályba lépése, a munka elindulása.

Az EPC szerződés értelmében a Projekt tervezési fázisában születnek meg a végleges döntések a műszaki tartalom részletes megvalósításával kapcsolatban, így születnek meg a végleges tervek, amelyek engedélyeztetésre kerülnek.

Ebből adódóan tervek ismerete nélkül, jelenleg rendelkezésünkre álló információink alapján adtunk tájékoztatást a műszaki megoldásokról, amelyeket a vállalkozó a későbbiekben pontosít, és amelyeket Önökkel a tervezés folyamatában egyeztetni fog.

Levelére válaszunkat korábban elküldtük, ezt most T. Polgármester asszony részére becsatoltam.

Minden kérés, kérdés esetén állunk szíves rendelkezésére.

Üdvözlettel,

Pál László
Vezérigazgató

A 2019. MÁJUS 20-AI VÁLASZLEVÉL